Javultak a globális gazdasági kilátások az Egyesült Államok és a nagy feltörekvő gazdaságok erős teljesítményének köszönhetően, bár a sebezhetőség továbbra is fennáll az ENSZ január közepén kiadott jelentésének évközi frissítése szerint.
Március után áprilisban is csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke megismételte, hogy az amerikai jegybank nem siet a kamatcsökkentéssel, egyértelmű jeleket várnak arra, hogy az infláció valóban csökkenésnek indult-e – írja a Bloomberg.
Az amerikai választók egyre elégedettebbek a gazdaság állapotával, a javulást azonban nem Joe Biden elnök érdemének tartják - áll a Financial Times és a Michigani Egyetem Stephen M. Ross Üzleti Karának (Michigan Ross) hétfőn bemutatott közös felmérésében.
Úgy tűnik, a szárnyaló amerikai tőzsde különös módon leválasztódott az amerikai politika elkeserítő helyzetétől. Állítólag Winston Churchilltől származik az a mondás, hogy „az amerikaiak mindig helyesen cselekednek, miután már minden más alternatívát kipróbáltak”. Az idei amerikai elnökválasztás közelgő – Joe Biden és Donald Trump közötti – visszavágójának fényében, Churchill megjegyzése kiigazításra szorul: az amerikaiak, úgy tűnik, csak azután cselekszenek helyesen, miután minden más alternatívát már kétszer kipróbáltak.
A piac máris felébredt az amerikai inflációs adat hatására, már nem várnak olyan gyors kamatcsökkentést, mint az adatközlés előtt. Ennek legnyilvánvalóbb jele az amerikai dollár jelentős erősödése, és a kötvényhozamok emelkedése.
A Veritas Financial alapítója, Greg Branch szerint nem kizárt, hogy az erős gazdaság miatt a Fed kamatot fog emelni, holott a piac már kamatcsökkentést vár.
Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt 2024-es előválasztásának esélyese reméli, hogy ha az amerikai gazdaság összeomlik, akkor az a következő egy évben történik meg, mielőtt esetleg újra ő kerül az elnöki székbe - közölte a CNN.
Befektetési szempontból kifejezetten jól alakult 2023, az árupiacokon mégsem lehetett nagyot kaszálni: a befektetési alapok rendre jóval az infláció alatt teljesítettek, igaz, hároméves időtávon azért voltak értékelhető hozamok. Az árupiaci alapok javarészt az arany 2023 végi áremelkedésnek köszönhetik a pozitív hozamot, bár az első három helyezettben van egy kakukktojás is. Az árupiacok összességében stagnáltak tavaly, jó beszállókkal az aranyon kívül is lehetett magas hozamokat elérni.
Csökkent novemberben - immár 20. hónapja folyamatosan - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, amely arra utal, hogy az amerikai gazdaság teljestménye romlik. A negyedik negyedévben várhatóan gyengébben teljesít majd az amerikai gazdaság, mint a korábbi negyedévekben, ami a Fed kamatemeléseinek tudható be. A ma közölt index megerősíti ezeket a várakozásokat.
Míg megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetek részvény- és kötvénypiaci raliját követően van-e még további tere az emelkedésnek 2024-ben, eközben Michael Wilson, a Morgan Stanley híresen pesszimista vezető részvénystratégája szerint a Federal Reserve olyan irányba terelheti jövőre az amerikai gazdaságot, ami nagyon is kedvező lesz a piacok számára.
Biden gazdasági tanácsadója, Lael Brainard szerint a bevándorlás segítette az amerikai munkaerő fellendülését, és az infláció csökkenésére számít. A gazdasági tanácsadó szerint megvalósulhat a puha landolás, azaz az infláció súlyos reálgazdasági károk nélkül mérséklődhet.
Javaslatot nyújtott be amerikai törvényhozás különleges testülete, mellyel előírnák a jegybanknak, hogy stresszteszteljék az amerikai bankrendszert egy olyan forgatókönyvre is, amely egy Kínával való nyílt háború hatásait vizsgálja meg – írja a Financial Times.
Az amerikaiak mindössze 14%-a érzi úgy, hogy anyagilag jobban áll Joe Biden kormánya alatt, mint Donald Trump kormánya alatt – derül ki a Financial Times és University of Michigan’s Ross School of Business közös felméréséből.
Az S&P Global által összeállított legfrissebb bmi-adatok 2023 októberére vegyes gazdasági képet mutatnak az Egyesült Államokban. Az amerikai ágazati bmi-indexek, amelyek több mint 1000 magánszektorbeli vállalat válaszain alapulnak, azt mutatják, hogy a hónap során a termelés növekedését tapasztaló amerikai ágazatok száma nőtt. Ez a javulás elsősorban a pénzügyi, az ipari és a technológiai szektorban az üzleti tevékenység növekedésének visszatérésének köszönhető.
Nőtt a gyáripari megrendelések értéke az Egyesült Államokban szeptemberben havi szinten - közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau csütörtökön. Az amerikai gazdaság roppant jó állapotban van, az ipari megrendelések növekedése pedig a kilátások javulásáról árulkodik.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.